Háromszor is elkezdtem írni a bejegyzést...még nem megy...ma túlpörögtem, van hogy nagyon leeresztek. Azt hiszem eljött az a mágikus határvonal, amikor tudatosul bennem, mi is történik.

Hogy nem élek eléggé a jelenben, inkább a jövőre figyelek...közben pedig elvesztem a lényeget.

Hogy már megint majdnem feladtam magamat és az álmaimat teljesen.

Hogy megint  rosszabbul láttam dolgokat, mint amilyenek valójában.

Ahogy a Doki mondja, mindig a negatív megmérettetés mutatja meg, milyenek is vagyunk valójában. Ha most magamra nézek, egy olyan lányt látok, aki bár bátor, és bár megtette élete egyik legnehezebb lépését, mégis elfelejtett önmaga lenni. Már megint. És így megkapta a leckét újra...mert amíg nem tudja megoldani rendesen, nincs hitelesség. Nincs hiteles élet, nincs hiteles kapcsolat...addig csak "Judit" van, akinek azon kell munkálkodnia, hogy azok az idézőjelek lehulljanak végre a nevéről.

Bár azt hiszem sosem fogom megszokni, hogy ezek itt fordítva kapcsolják fel és le a villanyt, az út rossz oldalán a kocsiban jobb oldalon ülve vezetnek, mégis maradok Angliában. Az eredeti terv szerint...