Sokszor jártam már ezen az úton, mindig ugyanúgy végződött, csak ma már másképp élem meg. Ebből valami több fog születni, alig várom, hogy papírra tudjam vetni.
Idő kell, átgondolnom, idő kell feldolgoznom...de egy valamit már most tudok. Hogy soha de soha nem megyek ugyanazon az úton többé végig...másikat kell választani, ha út közben elveszünk.
A vers, ami kifejezi, hol is vagyok most, mit érzek:
Elkezdtem, itt vagyok, egy matt helyzetbe zárva
Lelkemben megszorult egy olyan élet vágya
Ahol már csak is azért kell harcolnom, amiben hiszek; hidd el
Az összes többi élve hat láb mélyre földel
Láttam már annyi tervet,
De nem tudom, mi az ábra
Mert bukás túl sok lett
Ezért nem vehetem lazábbra
Itt az én időm, hogy tudjam milyen a sorsom
Itt az én időm, hogy tudjam a jelet hordom magamban
Ami megmutatja, hogy az élet jó lesz ezen az úton
Vagy csak a rossz lapra tettem a tétet
és el kell vele ma buknom
Játszmám csak egy van, ezért nem mindegy, hogy élem
Közben a fontos nevetni, nem hogyha már végem
Míg céltudat vezérel, segít, majd jobbra fordul
Minden még akkor is, ha az ég is a földre zúdul
Hogyha ha már szívni kell
Én döntsek merre fújom
Jöttem, majd elmegyek
De ez csendben el ne múljon
Megkapom-e azt ami jár?
Megkapom-e azt, aki jár?
Amíg élek, amíg élek,
Amíg élek, addig mindent érzek!
Persze, persze, gondolom vágjátok, hogy ez nem egy vers... :) Depresszió...mint mindig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése