A mai nap reggelén rábukkantam Paulo Coelho legújabb blogbejegyzésére. Vicces, hogy egyébként nem ő írta, de az ő neve alatt jelent meg az Interneten, így úgy döntött, átírja, és publikálja. Az egyes életciklusok lezárásáról szól. Brilliáns, mindenképpen szerettem volna megosztani (a fordításért előre is elnézést, a tartalomra koncentrálok, nem a művésziségre.)
Mindig tudnunk kellene, ha valami véget ér. Ha görcsösen ragaszkodva próbálunk tovább maradni, mint ahogy az szükséges lenne, szem elől veszítjük a boldogságot és a többi még előttünk álló életszakasz értelmét.
Ciklusok lezárása, ajtók bezárása, fejezetek befejezése - bárhogy hívjuk is, a lényeg, hogy magunk mögött tudjuk hagyni a múlt már befejeződött pillanatait.
Elvesztetted a munkád? Véget ért egy nagy szerelem? Kiköltöztél a szüleid házából? Külföldön kezdtél új életet? Egy hosszú barátság ért véget hirtelen sebességgel? Hosszú órákon át töprenghetsz miért is történt mindez.
Mondhatod magadnak hogy addig nem lépsz tovább amíg meg nem tudod, hogy bizonyos dolgok, amelyek olyan fontosak és biztosak voltak az életedben, miért váltak porrá. Ez a hozzáállás rettenetes stresszhelyzetet teremt a téged körülvevő emberekben: a szüleidben, a párodban, a barátaidban, a gyermekeidben, testvéreidben.
Mindenki lezár fejezeteket, új sorokat kezd írni, halad tovább az élettel, és mindannyian rosszul fogják érezni magukat, ha téged egy helyben toporogni látnak.
A dolgok elmúlnak, és a legjobb, amit csak tehetünk, ha valóban hagyjuk őket elmenni.
Ezért olyan fontos (bármilyen nehéz is) megsemmisíteni az emlékeket, esetleg költözni, sok mindent árváknak ajándékozni, könyveinket eladni vagy odaadományozni.
Minden látható dolog ebben a világban a láthatatlan világ manifesztálódása, annak, ami a szívünkben zajlik. - És az emlékektől való megszabadulás egyben azt is jelenti, hogy más emlékek léphetnek a helyükre. Hagyd elmúlni a dolgokat. Engedd szabadon őket. Válj el tőlük.
Senki sem játssza ezt az életnek hívott játékot cinkezett lapokkal, így van, hogy nyerünk, van, hogy veszítünk. Ne várj semmit hálául, ne várd, hogy tetteidet elismerjék, zsenialitásodat felfedezzék vagy szerelmedet megértsék.
Ne kapcsold be folyton az érzelmi televíziódat, hogy ugyanazt a programot nézd újra és újra, ami azt mutatja, mennyit szenvedtél egy bizonyos dolog vagy személy elvesztése miatt. Mindez csak megmérgez, semmi másra nem jó.
Semmi sem veszélyesebb, mint nem beismerni, hogy egy szerelem véget ért, hogy egy állás, amire vágytunk nem lehet a miénk, és a folyton elhalogatott döntések.
Mielőtt egy új fejezet elkezdődik, a régit le kell zárni: mondd el magadban, hogy ami elmúlt, soha többé nem jön vissza. Emlékezz arra az időkre, amikor tudtál élni anélkül a dolog vagy személy nélkül - semmi sem helyettesíthetetlen, a szokás nem szükséglet. Mindez olyan egyértelműen hangzik, lehet, hogy egyeseknek nehéz, de mindenképpen nagyon fontos.
A ciklusokat le kell zárni. Nem büszkeségből, tehetetlenségből, vagy önteltségből, hanem mert azok már nem illenek többé az életedbe.
Csukd be az ajtót, tegyél fel új lemezt, takarítsd ki a házat, töröld le a port.
Zárd le azt, aki voltál válj azzá, aki a jelenben vagy.
(Paulo Coelho)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése