Wimble(Lon)don

Ma ismét elfogott az az érzés, amiért mindig is imádtam Londont. Egy átlagos péntek délutáni mozizásnak indult a történet a Wimbledon című filmmel. Fülest kaptam, hogy aranyos kis történet, és ráadásul Londonban játszódik.
Nagyon jó volt nézni a jeleneteket, mintha otthon lettem volna, mintha Veszprémben forgattak volna.

A városközpontot a Big Bennel és a London Eye-al minden filmben látjuk, arra már nem is dobban meg a szívem, de amit itt láttam, azon mondhtani teljesen elképedtem. A kedvenc helyeim, kedves emlékeim...

A Dorchester Hotel bejárata. Az egyik legcsodálatosabb hotel a Hyde Park mellett sorakozó luxusszállodák közül. Ahányszor elmegyek előtte, megcsodálom a pompás virágoskertet a főbejáratnál. A többi hivalkodó szálloda közül ez a legkisebb, de számomra a legpompásabb, szíve, lelke van...Ott nem vagyok otthon ugyan, de nagyon szeretnék ;) Emlékszem, amikor megérkezésem után pár nappal elkezdtem járni a hoteleket az önéletrajzaimmal, nem kispályáztam, oda is bementem :)

Brighton. A lemenő nap fénye a fehér házak falán. Brighton abszolút kedvencem, hamarosan újra el kell mennem, hallani a sirályokat és a tengert...Csak hab volt a tortán, hogy a főhős öccse a város dombjain biciklizett és ugyanúgy esett az spd-vel, mint anno én Veszprémben a zebránál. A brightoni kilátó, a hosszú lépcsők, amik a partra vezetnek. Ott otthon vagyok...

Heathrow és a British Airways gépei a háttérben. Ehhez nem is kell semmit hozzáfűzni. A kedvenc repterem. Mindez alig pár kilométerre innen, ahol most ülök. Ott is otthon vagyok...


Hyde Park. A jelenet, ahol kéz a kézben sétálnak egészen az Itáliai kertig könnyeket csalt a szemembe. Jó volt szerelmet látni Londonban, hogy bizony létezik itt is ilyen. Nagyon szeretnék egyszer majd a szerelmemmel én is a magas fák alatt sétálni. Az Itáliai kert az abszolút kedvenc helyem, és most már nem csak arra fogok emlékezni, hogy verekedtek ott a Bridget Jonesban, hanem arra is, ahogyan ez a  szerelmespár a szökőkútnál andalgott...

És hogy London nekem mindig is otthon...

Kedves 'Judit'!

Azért írok most Neked, mert már megint elkalandoztál, az eredeti célodtól elfordultál.

Vedd észre a jeleket, hogy az út, amin haladtál nem volt jó, megint megfeledkeztél önmagadról. Az álmok megvalósításához természetesen idő és önfeláldozás kell, de nem mindegy mennyi idő és milyen mértékű önfeláldozás.
Mostanában sokat voltál beteg, ami tisztán mutatja, hogy lelked ellenkezik, a testedet is lebetegíti. Ilyenkor azonnal cselekedni kell, keresd meg a hibát. Áááá, hogy tudod is, mi az, még csak kérdezned sem kell? Még egyszerűbb...

Ha nem akarsz manager lenni, egy omladozó konditermet vezetni, akkor ne tedd. Ilyen egyszerű. Sokkal több munkáért alig kapnál valamivel több pénzt, ráadásul a szerződés, amit alá kellene írnod a céghez kötne hosszú hónapokra. A főnököd nem egyenes, sumákol, a szemedbe sem mer nézni...tudja, hogy jól csinálod a munkád, hogy látod a hiányosságokat (amiket neki esze ágában sincs orvosolni) de ugyanakkor azt is tudja, hogy nem egy könnyen irányítható és behódoló indiai vagy, amivel neki gondjai lehetnek.

Persze jól jönne egy kis változás, de miért ne lehetne az a változás az álmaid felé vezető első lépés inkább?
Meg sem kell kérdezned magad, mit szeretnél csinálni, a lelked hangosan ordítja, akkor meg mire vársz? Persze, a kényelem és a megszokás. De ebből sem kell még kilépned, csináld párhuzamosan, erősödj meg, és ha elég erőd lesz,akkor majd tovább léphetsz.
Egy nap egy lépés...nem kell az egész évedet magad előtt látnod, megtervezned, betábláznod. Csak hallgass a szívedre.
Találtál egy nagyon jó tanfolyamot, olyat, amivel tényleg foglalkozni szeretnél. BRAVO! 1 év, rengeteg szorgalom és állatorvosi asszisztens lehetsz. Ha közben hazaköltöznél vagy bárhova máshova az sem gond, hiszen bárhol elvégezheted a gyakorlatod. Járd körbe, érdeklődj utána, milyen kapuk nyílnak ki előtted. Ne az legyen az elsődleges, hogy mennyi pénzt kereshetsz vele, hiszen anyagi gondod nincsen! Azt nézd, hogy mennyire szeretnéd csinálni, drága, beteg elesett állatokat ápolni (és itt most könnybe lábadt a szemem....)
Ott van egy állatorvosi rendelő a munkahelyedtől 50 méterre? Komolyan...nem kellene oda benézned és már most egy kis önkéntes munkával gyakorlatot szerezned?
És ott van a német. Kezd el ismételni. Tudsz egy nyelvet, amit nem használtál 10 éve lassan! Nem biztos, hogy úgy alakul, hogy itt maradsz, akkor viszont jó hasznát veheted. Svájc vonzó, és jó kereseti lehetőség a tanulmányaidhoz, és hogy utána elindulj a saját utadon.

Nem kell semmit elkapkodnod, nincs semmi kényszer. De a legnagyobb hiba, ha elnyomod a belső hangot, ami pontosan tudja, mit csinálj. Vagy legalábbis majdnem pontosan...hallgass rá, és ha elég erősnek érzed magad, indulj!
És a legfontosabb: hidd el, hogy meg tudod csinálni, hogy az univerzum segíteni fog! Ha ez az, amit csinálnod kell, a legerősebb ellenfelet is gond nélkül leigázod. Akkor ne lehet akadály.

Nem lesz könnyű, de legalább mész előre. És lépésről lépésre haladva majd az a bizonytalanság is elmúlik, amit most érzel. Sok rossz döntést hoztál (valójában nem voltak azok rosszak, ha a végkifejletet nézzük) és ezért nem bízol most eléggé magadban (mi van, ha megint tévedek?), de ne add fel!

Család, a barátok, és az angyalok egész hadserege áll mögötted. Hogy a fenébe lehetnél így vesztes? És most nézd meg még egyszer azt a mondatot ott a karodon és emlékezz rá, miért is varrattad oda. Hogy erőt adjon...most, és hogy indulj tovább mihamarabb, menj előre, állj ki magadért és harcolj! ÉLJ!
Én hiszek benned.

Jucus

Bízz benne, hogy a helyes úton jársz!

'Mi, angyalok, dicséretben részesítünk azért az útért, amin jársz, és arra biztatunk, hogy haladj tovább. Az életeddel kapcsolatos pozitív változások felőli aktuális döntéseid csapatmunkánk eredménye. A segítségünket kérted,  mi utat mutattunk neked, te hallgattál rá, és végrehajtottad a módosításokat. Gratulálunk! A boldogság helyes útján haladsz, menj hát tovább!' (Doreen Vitrue - Napi útmutatás Angyalodtól)

Hát nem cukik ezek az Angyalok? : D

Burry Stander

Egy újabb bringást gázoltak el, hagytak cserben az úton meghalni. Csak éppen ezúttal egy junior világbajnokot. Burry Stander 25 éves volt. Annyi megmérettetés után, annyi még előtte álló verseny előtt...jött egy autó, és vége. Neki ennyi volt ez az élet, ő ennyiét jött erre a földre.
Tegnap munkába menet jött az érzés, hogy csak le kell mennem a lépcsőn, tenni pár lépést a ház előtt, és mindez velem is megtörténhet. Vagy egy lépést sem kell tennem. És akkor mit fogok majd érezni? Megtettem mindent, amit szerettem volna? Még nem...
Ha tanultam valamit mindebből, egyet biztosan: visszaülök a nyeregbe nyáron. Mert ő már nem tud, nincs rá lehetősége. Nekem viszont van. Nagyon hiányzik az az érzés, ami a nyeregben ülve elfog: a szabadság és erő... már januárban nekifogok...

Megmérettetések

Az egyik megmérettetés után jön a másik. Az egyik döntés után neki veselkedhetünk a következőnek.

Manager leszek. Nagyon szépen hangzik, igaz?

Saját iroda, beosztottak. Itt körülbelül véget is ér a pozitív oldal. Mert a vezetői pozícióval jön bizony a felelősség, a csapat, a stressz.
Már maga az alaphelyzet sem egyszerű, mivel a terem nem az az álomhely, aminek első pillantásra látszik. A színfalak mögött húzódik egy végtelenül sóher nagyfőnök, aki csak nyeli a pénzt a gépezetből, de vissza nem fordítja. Nem a fogyasztókra koncentrál, hanem a pénzre. Hiába vagyok vezető, a döntés az övé, nélküle egy lépést sem tehetek. És ami a legrosszabb: nem mer a szemembe nézni. Mert tudja a véleményemet, csak nem akarja hallani.

A csapat jó, de mindannyian a színpad mögé látunk, így senki sem tervez hosszú távra. Ráadásul most az eddigi kollégáim fölé kerülök, amit egyrészt kíváncsian, másrészt félve várok - az egyes reakciók sok mindent elárulnak majd, és könnyen meglehet, hogy megváltoznak emberi kapcsolatok.

És ami a legrosszabb. Nincs kommunikáció. Minden kapcsolat - így egy csapat - alapköve. Ezt kell elsősorban megcéloznom. Hogy beszéljünk, kommunikáljunk.
Itt állok egy héttel a kinevezésem előtt, és nem tudok semmit. Hogy milyen lesz a szerződésem, mennyit keresek majd pontosan. A feladatkörömet sejtem, de eddig még nem vette a fáradtságot a managerem, hogy betanítson. Nekem kell majd odamennem, és megkérnem, hogy legyen kedves, adja át a stafétabotot.

Mindez megfojt, elszomorít. És megint beteg vagyok. Először a szakítás, most pedig ez... mosolygok és harcolok, de belül van mit feldolgoznom. De mint mindent, ezt is megcsinálom.
Mert bár sóher a főnök, az első interjún azonnal felvett, bizalmat adott, és ő biztosítja a megélhetésem. Neki köszönhetem majd, hogy hazamehetek, új bringát vehetek, új életet kezdhetek.

A tapasztalat pedig, amit kapok, megfizethetetlen... és azért csak manager lett belőlem. :)

BUÉK 2013!

Ejjjj, ha a magyarok mulatni mennek...



















Elég későn indultunk a szilveszteri magyar buliba Észak Londonba, mert Brigi sokáig dolgozott. Egy James Bond filmbe illő kezdéssel (Brigi megkésve egy másik állomáson szállt fel, ugyanarra a vonatra, ugyanabba a fülkébe, ami azért nem egyszerű erre felé), és egy fél literes házi pálinkával a kezünkben útnak indultunk Archwayre.

Ott rendezik a magyar bulikat, nem is kellett sokat barangolnunk, közvetlen a metró megállóval szemben volt a hely. Brigi megkérdezett egy néger nénit, merre találjuk a helyet, ami csak annyit kérdezett: magyar buli? ARRA. :)
Mire odaértünk, a pálesz elfogyott, és mi kellően be voltunk melegedve. A hely kicsi volt és zsúfolt, tele magyarral. A legtöbben ettek-ittak, amikor megérkeztünk. Éppen hogy letettük a kabátjainkat, amikor már szólt is a magyar himnusz. Tavaly is meghallgattuk, akkor könnyek szöktek a szemembe. Most is valami hasonlóra számítottam, de Brigus olyan hangosan kántált, hogy én csak nevetni tudtam. Aztán következett Nádas György, Brigi persze nem tudta befogni a száját, és folyton közbeszakította szegényt.

Aztán buli. Bonanza, Zoltán Erika, UFÓ, Neoton Família. Egy csomó (nem túl bizalomgerjesztő) magyar pasi körülöttünk. Még egy sráccal is találkoztam, aki a terembe jár (nem is magyar!). Nagyon jót mulattunk. Levontuk a következtetést, több ilyen magyar buliba kellene járnunk.

Hajnaltájt fellőttem a pizsit, és kiadtam Briginek az utasítást, megyünk haza. A metró ingyenes volt, így röpke másfél óra alatt hazaértünk (egy kalandos Hyde Park pisilést közbeiktatva a részemről). Ettünk egy kissé megégett hambit, és irány az ágy. Jó szilveszter volt! BUÉK 2013!