'Mi, angyalok, dicséretben részesítünk azért az útért, amin jársz, és arra biztatunk, hogy haladj tovább. Az életeddel kapcsolatos pozitív változások felőli aktuális döntéseid csapatmunkánk eredménye. A segítségünket kérted, mi utat mutattunk neked, te hallgattál rá, és végrehajtottad a módosításokat. Gratulálunk! A boldogság helyes útján haladsz, menj hát tovább!' (Doreen Vitrue - Napi útmutatás Angyalodtól)
Hát nem cukik ezek az Angyalok? : D
2013. január 5., szombat
Burry Stander
Egy újabb bringást gázoltak el, hagytak cserben az úton meghalni. Csak éppen ezúttal egy junior világbajnokot. Burry Stander 25 éves volt. Annyi megmérettetés után, annyi még előtte álló verseny előtt...jött egy autó, és vége. Neki ennyi volt ez az élet, ő ennyiét jött erre a földre.
Tegnap munkába menet jött az érzés, hogy csak le kell mennem a lépcsőn, tenni pár lépést a ház előtt, és mindez velem is megtörténhet. Vagy egy lépést sem kell tennem. És akkor mit fogok majd érezni? Megtettem mindent, amit szerettem volna? Még nem...
Ha tanultam valamit mindebből, egyet biztosan: visszaülök a nyeregbe nyáron. Mert ő már nem tud, nincs rá lehetősége. Nekem viszont van. Nagyon hiányzik az az érzés, ami a nyeregben ülve elfog: a szabadság és erő... már januárban nekifogok...
Tegnap munkába menet jött az érzés, hogy csak le kell mennem a lépcsőn, tenni pár lépést a ház előtt, és mindez velem is megtörténhet. Vagy egy lépést sem kell tennem. És akkor mit fogok majd érezni? Megtettem mindent, amit szerettem volna? Még nem...
Ha tanultam valamit mindebből, egyet biztosan: visszaülök a nyeregbe nyáron. Mert ő már nem tud, nincs rá lehetősége. Nekem viszont van. Nagyon hiányzik az az érzés, ami a nyeregben ülve elfog: a szabadság és erő... már januárban nekifogok...
2013. január 3., csütörtök
Megmérettetések
Az egyik megmérettetés után jön a másik. Az egyik döntés után neki veselkedhetünk a következőnek.
Manager leszek. Nagyon szépen hangzik, igaz?
Saját iroda, beosztottak. Itt körülbelül véget is ér a pozitív oldal. Mert a vezetői pozícióval jön bizony a felelősség, a csapat, a stressz.
Már maga az alaphelyzet sem egyszerű, mivel a terem nem az az álomhely, aminek első pillantásra látszik. A színfalak mögött húzódik egy végtelenül sóher nagyfőnök, aki csak nyeli a pénzt a gépezetből, de vissza nem fordítja. Nem a fogyasztókra koncentrál, hanem a pénzre. Hiába vagyok vezető, a döntés az övé, nélküle egy lépést sem tehetek. És ami a legrosszabb: nem mer a szemembe nézni. Mert tudja a véleményemet, csak nem akarja hallani.
A csapat jó, de mindannyian a színpad mögé látunk, így senki sem tervez hosszú távra. Ráadásul most az eddigi kollégáim fölé kerülök, amit egyrészt kíváncsian, másrészt félve várok - az egyes reakciók sok mindent elárulnak majd, és könnyen meglehet, hogy megváltoznak emberi kapcsolatok.
És ami a legrosszabb. Nincs kommunikáció. Minden kapcsolat - így egy csapat - alapköve. Ezt kell elsősorban megcéloznom. Hogy beszéljünk, kommunikáljunk.
Itt állok egy héttel a kinevezésem előtt, és nem tudok semmit. Hogy milyen lesz a szerződésem, mennyit keresek majd pontosan. A feladatkörömet sejtem, de eddig még nem vette a fáradtságot a managerem, hogy betanítson. Nekem kell majd odamennem, és megkérnem, hogy legyen kedves, adja át a stafétabotot.
Mindez megfojt, elszomorít. És megint beteg vagyok. Először a szakítás, most pedig ez... mosolygok és harcolok, de belül van mit feldolgoznom. De mint mindent, ezt is megcsinálom.
Mert bár sóher a főnök, az első interjún azonnal felvett, bizalmat adott, és ő biztosítja a megélhetésem. Neki köszönhetem majd, hogy hazamehetek, új bringát vehetek, új életet kezdhetek.
A tapasztalat pedig, amit kapok, megfizethetetlen... és azért csak manager lett belőlem. :)
2013. január 1., kedd
BUÉK 2013!
Ejjjj, ha a magyarok mulatni mennek...
Elég későn indultunk a szilveszteri magyar buliba Észak Londonba, mert Brigi sokáig dolgozott. Egy James Bond filmbe illő kezdéssel (Brigi megkésve egy másik állomáson szállt fel, ugyanarra a vonatra, ugyanabba a fülkébe, ami azért nem egyszerű erre felé), és egy fél literes házi pálinkával a kezünkben útnak indultunk Archwayre.
Ott rendezik a magyar bulikat, nem is kellett sokat barangolnunk, közvetlen a metró megállóval szemben volt a hely. Brigi megkérdezett egy néger nénit, merre találjuk a helyet, ami csak annyit kérdezett: magyar buli? ARRA. :)
Mire odaértünk, a pálesz elfogyott, és mi kellően be voltunk melegedve. A hely kicsi volt és zsúfolt, tele magyarral. A legtöbben ettek-ittak, amikor megérkeztünk. Éppen hogy letettük a kabátjainkat, amikor már szólt is a magyar himnusz. Tavaly is meghallgattuk, akkor könnyek szöktek a szemembe. Most is valami hasonlóra számítottam, de Brigus olyan hangosan kántált, hogy én csak nevetni tudtam. Aztán következett Nádas György, Brigi persze nem tudta befogni a száját, és folyton közbeszakította szegényt.
Aztán buli. Bonanza, Zoltán Erika, UFÓ, Neoton Família. Egy csomó (nem túl bizalomgerjesztő) magyar pasi körülöttünk. Még egy sráccal is találkoztam, aki a terembe jár (nem is magyar!). Nagyon jót mulattunk. Levontuk a következtetést, több ilyen magyar buliba kellene járnunk.
Hajnaltájt fellőttem a pizsit, és kiadtam Briginek az utasítást, megyünk haza. A metró ingyenes volt, így röpke másfél óra alatt hazaértünk (egy kalandos Hyde Park pisilést közbeiktatva a részemről). Ettünk egy kissé megégett hambit, és irány az ágy. Jó szilveszter volt! BUÉK 2013!
Elég későn indultunk a szilveszteri magyar buliba Észak Londonba, mert Brigi sokáig dolgozott. Egy James Bond filmbe illő kezdéssel (Brigi megkésve egy másik állomáson szállt fel, ugyanarra a vonatra, ugyanabba a fülkébe, ami azért nem egyszerű erre felé), és egy fél literes házi pálinkával a kezünkben útnak indultunk Archwayre.
Mire odaértünk, a pálesz elfogyott, és mi kellően be voltunk melegedve. A hely kicsi volt és zsúfolt, tele magyarral. A legtöbben ettek-ittak, amikor megérkeztünk. Éppen hogy letettük a kabátjainkat, amikor már szólt is a magyar himnusz. Tavaly is meghallgattuk, akkor könnyek szöktek a szemembe. Most is valami hasonlóra számítottam, de Brigus olyan hangosan kántált, hogy én csak nevetni tudtam. Aztán következett Nádas György, Brigi persze nem tudta befogni a száját, és folyton közbeszakította szegényt.
Aztán buli. Bonanza, Zoltán Erika, UFÓ, Neoton Família. Egy csomó (nem túl bizalomgerjesztő) magyar pasi körülöttünk. Még egy sráccal is találkoztam, aki a terembe jár (nem is magyar!). Nagyon jót mulattunk. Levontuk a következtetést, több ilyen magyar buliba kellene járnunk.Hajnaltájt fellőttem a pizsit, és kiadtam Briginek az utasítást, megyünk haza. A metró ingyenes volt, így röpke másfél óra alatt hazaértünk (egy kalandos Hyde Park pisilést közbeiktatva a részemről). Ettünk egy kissé megégett hambit, és irány az ágy. Jó szilveszter volt! BUÉK 2013!
2012. december 30., vasárnap
Karácsony képekben...
Második karácsonyomat töltöm Londonban. Nem készültem semmi különlegesre, mégis csodás ünnepekkel ajándékoztak meg az égiek.
Kezdem a munkabeosztásommal, ami decemberben tökéletesre sikerült, 2 hét szabadsággal és reggeli műszakokkal, amik sokkal könnyebbek, mint az estiek.
Egy nagy megkönnyebbüléssel kezdődött az új spirituális időszak december 22-én, megnyugodtam, fellélegeztem. A döntés mindig nagyon nehéz, és sokszor külső erők hatására hozzuk meg, de ez mindenképpen megérte.
December 23. Gold's Gym karácsonyi buli. Unalmas, sok beszéd, egy finom vacsora és egy kis ajándékozás. Megtanultam, hogy indiai taxissal soha többet sehova (félúton megkérdezte tőlem, jó felé megy-e). Kaptam díjat, én lettem a legjobban öltözött munkatárs, ami Londonban azért szerintem nagy szó. Persze jobban örültem volna, ha nem a külsőmet értékelik, hanem a munkámat.
Ugyanezen a napon megkeres a manager, hogy megérdeklődje, szeretnék-e recepció vezető lenni. Hát hogy a fenébe ne...a saját főnököm lenni? A legjobb. Én írom a munkabeosztásomat, saját irodám van, sokkal kevesebb munkám. Nagyobb felelősség ugyan, de elég volt 2 év pihenés, egyszerű munka. Kész vagyok ismét valami komolyabbra.
December 24. Eszméletlen munkabeosztásomnak köszönhetően nem dolgozom. De hol máshol tölteném ezt a délutánt, mint a barátaimmal a teremben, a karácsonyfa alatt. Este finom magyar gulyás levest ettem a magyar lakótársam párja jóvoltából.
December 25. Karácsony első napja. Ebédre vagyok hivatalos Magdához. Igazi lengyel kaják, sok tészta és káposzta és életem legfinomabb franciasalátája. Csillagos ötös menü, egy kis csajos sminkelés és Notting Hill. Ez kell az én szívemnek.
Este megérkezik Dávid és Brigi és pörköltet főznek nekem. NYÁMI!
December 26. Karácsony másnapja. Végre egy nyugis napnak nézek elébe. Olvasok, pihenek, írok... teljesen belemerültem az új blogjaimba, kiírom magamból, ami foglalkoztat (ami persze nem más mint a Depresszió zenekar és az élet nagy kérdései). Főzök, szorgoskodom. Este Andrissal terveket szövögetek a nyárról, svájci kirándulásról. Aztán beköszönnek a barátok: Gábor, Edina,Gergő, Bazsi, Zsani, Miki, Zoli és Tutyi cica. Egy év után is ugyanolyan a hangulat. Nagyon szeretem őket. Támogatnak, mellettem állnak. Fantasztikusak.
December 27. Ismét dolgozom, de nem sokat. :) A reggel hamar eltelik, elfogadom a manager állást. Ismét beteg vagyok. A lelki dolgok...megfújt a változás szele- átlalakulok. Munka után irány a Hyde Park, egy kis lángos és forralt bor.
December 28. Valmik születésnapja. Forralt bor készítés (Hounslowban nem lehet száraz vörös bort kapni), whiskey vásárlás. 9.30kor érkezés, hajnalig mulatozás. Buta játékok, Depresszió hallgatás, pogózás. Bejön nagyon.
December 29. Az egyetlen estés műszakom.
December 30. Ismét itthon. Husi leves, és pihenés. Holnap szilveszter és újra pár kép készítés... :)
Kezdem a munkabeosztásommal, ami decemberben tökéletesre sikerült, 2 hét szabadsággal és reggeli műszakokkal, amik sokkal könnyebbek, mint az estiek.
Egy nagy megkönnyebbüléssel kezdődött az új spirituális időszak december 22-én, megnyugodtam, fellélegeztem. A döntés mindig nagyon nehéz, és sokszor külső erők hatására hozzuk meg, de ez mindenképpen megérte.
December 23. Gold's Gym karácsonyi buli. Unalmas, sok beszéd, egy finom vacsora és egy kis ajándékozás. Megtanultam, hogy indiai taxissal soha többet sehova (félúton megkérdezte tőlem, jó felé megy-e). Kaptam díjat, én lettem a legjobban öltözött munkatárs, ami Londonban azért szerintem nagy szó. Persze jobban örültem volna, ha nem a külsőmet értékelik, hanem a munkámat.
Ugyanezen a napon megkeres a manager, hogy megérdeklődje, szeretnék-e recepció vezető lenni. Hát hogy a fenébe ne...a saját főnököm lenni? A legjobb. Én írom a munkabeosztásomat, saját irodám van, sokkal kevesebb munkám. Nagyobb felelősség ugyan, de elég volt 2 év pihenés, egyszerű munka. Kész vagyok ismét valami komolyabbra.
December 24. Eszméletlen munkabeosztásomnak köszönhetően nem dolgozom. De hol máshol tölteném ezt a délutánt, mint a barátaimmal a teremben, a karácsonyfa alatt. Este finom magyar gulyás levest ettem a magyar lakótársam párja jóvoltából.
December 25. Karácsony első napja. Ebédre vagyok hivatalos Magdához. Igazi lengyel kaják, sok tészta és káposzta és életem legfinomabb franciasalátája. Csillagos ötös menü, egy kis csajos sminkelés és Notting Hill. Ez kell az én szívemnek.
Este megérkezik Dávid és Brigi és pörköltet főznek nekem. NYÁMI!
December 27. Ismét dolgozom, de nem sokat. :) A reggel hamar eltelik, elfogadom a manager állást. Ismét beteg vagyok. A lelki dolgok...megfújt a változás szele- átlalakulok. Munka után irány a Hyde Park, egy kis lángos és forralt bor.
December 28. Valmik születésnapja. Forralt bor készítés (Hounslowban nem lehet száraz vörös bort kapni), whiskey vásárlás. 9.30kor érkezés, hajnalig mulatozás. Buta játékok, Depresszió hallgatás, pogózás. Bejön nagyon.
December 29. Az egyetlen estés műszakom.
December 30. Ismét itthon. Husi leves, és pihenés. Holnap szilveszter és újra pár kép készítés... :)
2012. december 28., péntek
Paulo Coelho - Closing cycles
A mai nap reggelén rábukkantam Paulo Coelho legújabb blogbejegyzésére. Vicces, hogy egyébként nem ő írta, de az ő neve alatt jelent meg az Interneten, így úgy döntött, átírja, és publikálja. Az egyes életciklusok lezárásáról szól. Brilliáns, mindenképpen szerettem volna megosztani (a fordításért előre is elnézést, a tartalomra koncentrálok, nem a művésziségre.)
Mindig tudnunk kellene, ha valami véget ér. Ha görcsösen ragaszkodva próbálunk tovább maradni, mint ahogy az szükséges lenne, szem elől veszítjük a boldogságot és a többi még előttünk álló életszakasz értelmét.
Ciklusok lezárása, ajtók bezárása, fejezetek befejezése - bárhogy hívjuk is, a lényeg, hogy magunk mögött tudjuk hagyni a múlt már befejeződött pillanatait.
Elvesztetted a munkád? Véget ért egy nagy szerelem? Kiköltöztél a szüleid házából? Külföldön kezdtél új életet? Egy hosszú barátság ért véget hirtelen sebességgel? Hosszú órákon át töprenghetsz miért is történt mindez.
Mondhatod magadnak hogy addig nem lépsz tovább amíg meg nem tudod, hogy bizonyos dolgok, amelyek olyan fontosak és biztosak voltak az életedben, miért váltak porrá. Ez a hozzáállás rettenetes stresszhelyzetet teremt a téged körülvevő emberekben: a szüleidben, a párodban, a barátaidban, a gyermekeidben, testvéreidben.
Mindenki lezár fejezeteket, új sorokat kezd írni, halad tovább az élettel, és mindannyian rosszul fogják érezni magukat, ha téged egy helyben toporogni látnak.
A dolgok elmúlnak, és a legjobb, amit csak tehetünk, ha valóban hagyjuk őket elmenni.
Ezért olyan fontos (bármilyen nehéz is) megsemmisíteni az emlékeket, esetleg költözni, sok mindent árváknak ajándékozni, könyveinket eladni vagy odaadományozni.
Minden látható dolog ebben a világban a láthatatlan világ manifesztálódása, annak, ami a szívünkben zajlik. - És az emlékektől való megszabadulás egyben azt is jelenti, hogy más emlékek léphetnek a helyükre. Hagyd elmúlni a dolgokat. Engedd szabadon őket. Válj el tőlük.
Senki sem játssza ezt az életnek hívott játékot cinkezett lapokkal, így van, hogy nyerünk, van, hogy veszítünk. Ne várj semmit hálául, ne várd, hogy tetteidet elismerjék, zsenialitásodat felfedezzék vagy szerelmedet megértsék.
Ne kapcsold be folyton az érzelmi televíziódat, hogy ugyanazt a programot nézd újra és újra, ami azt mutatja, mennyit szenvedtél egy bizonyos dolog vagy személy elvesztése miatt. Mindez csak megmérgez, semmi másra nem jó.
Semmi sem veszélyesebb, mint nem beismerni, hogy egy szerelem véget ért, hogy egy állás, amire vágytunk nem lehet a miénk, és a folyton elhalogatott döntések.
Mielőtt egy új fejezet elkezdődik, a régit le kell zárni: mondd el magadban, hogy ami elmúlt, soha többé nem jön vissza. Emlékezz arra az időkre, amikor tudtál élni anélkül a dolog vagy személy nélkül - semmi sem helyettesíthetetlen, a szokás nem szükséglet. Mindez olyan egyértelműen hangzik, lehet, hogy egyeseknek nehéz, de mindenképpen nagyon fontos.
A ciklusokat le kell zárni. Nem büszkeségből, tehetetlenségből, vagy önteltségből, hanem mert azok már nem illenek többé az életedbe.
Csukd be az ajtót, tegyél fel új lemezt, takarítsd ki a házat, töröld le a port.
Zárd le azt, aki voltál válj azzá, aki a jelenben vagy.
(Paulo Coelho)
Mindig tudnunk kellene, ha valami véget ér. Ha görcsösen ragaszkodva próbálunk tovább maradni, mint ahogy az szükséges lenne, szem elől veszítjük a boldogságot és a többi még előttünk álló életszakasz értelmét.
Ciklusok lezárása, ajtók bezárása, fejezetek befejezése - bárhogy hívjuk is, a lényeg, hogy magunk mögött tudjuk hagyni a múlt már befejeződött pillanatait.
Elvesztetted a munkád? Véget ért egy nagy szerelem? Kiköltöztél a szüleid házából? Külföldön kezdtél új életet? Egy hosszú barátság ért véget hirtelen sebességgel? Hosszú órákon át töprenghetsz miért is történt mindez.
Mondhatod magadnak hogy addig nem lépsz tovább amíg meg nem tudod, hogy bizonyos dolgok, amelyek olyan fontosak és biztosak voltak az életedben, miért váltak porrá. Ez a hozzáállás rettenetes stresszhelyzetet teremt a téged körülvevő emberekben: a szüleidben, a párodban, a barátaidban, a gyermekeidben, testvéreidben.
Mindenki lezár fejezeteket, új sorokat kezd írni, halad tovább az élettel, és mindannyian rosszul fogják érezni magukat, ha téged egy helyben toporogni látnak.
A dolgok elmúlnak, és a legjobb, amit csak tehetünk, ha valóban hagyjuk őket elmenni.
Ezért olyan fontos (bármilyen nehéz is) megsemmisíteni az emlékeket, esetleg költözni, sok mindent árváknak ajándékozni, könyveinket eladni vagy odaadományozni.
Minden látható dolog ebben a világban a láthatatlan világ manifesztálódása, annak, ami a szívünkben zajlik. - És az emlékektől való megszabadulás egyben azt is jelenti, hogy más emlékek léphetnek a helyükre. Hagyd elmúlni a dolgokat. Engedd szabadon őket. Válj el tőlük.
Senki sem játssza ezt az életnek hívott játékot cinkezett lapokkal, így van, hogy nyerünk, van, hogy veszítünk. Ne várj semmit hálául, ne várd, hogy tetteidet elismerjék, zsenialitásodat felfedezzék vagy szerelmedet megértsék.
Ne kapcsold be folyton az érzelmi televíziódat, hogy ugyanazt a programot nézd újra és újra, ami azt mutatja, mennyit szenvedtél egy bizonyos dolog vagy személy elvesztése miatt. Mindez csak megmérgez, semmi másra nem jó.
Semmi sem veszélyesebb, mint nem beismerni, hogy egy szerelem véget ért, hogy egy állás, amire vágytunk nem lehet a miénk, és a folyton elhalogatott döntések.
Mielőtt egy új fejezet elkezdődik, a régit le kell zárni: mondd el magadban, hogy ami elmúlt, soha többé nem jön vissza. Emlékezz arra az időkre, amikor tudtál élni anélkül a dolog vagy személy nélkül - semmi sem helyettesíthetetlen, a szokás nem szükséglet. Mindez olyan egyértelműen hangzik, lehet, hogy egyeseknek nehéz, de mindenképpen nagyon fontos.
A ciklusokat le kell zárni. Nem büszkeségből, tehetetlenségből, vagy önteltségből, hanem mert azok már nem illenek többé az életedbe.
Csukd be az ajtót, tegyél fel új lemezt, takarítsd ki a házat, töröld le a port.
Zárd le azt, aki voltál válj azzá, aki a jelenben vagy.
(Paulo Coelho)
2012. december 23., vasárnap
Itt az én időm...
2012. 12. 21. Egyesek szerint világvége, mások szerint egy teljesen normális hétköznap. Szerintem pedig a spirituális felemelkedés zárópontja. Velem ismét 180 fokot fordult a világ. Mivel eddig nem láttam, nem vettem észre a jeleket, mindennek nagyon hirtelen és váratlanul kellett lezajlania. Sejthettem volna, hiszen túl nyugodt voltam az utóbbi hetekben, elvesztem a vihar előtti csendben.
Sokszor jártam már ezen az úton, mindig ugyanúgy végződött, csak ma már másképp élem meg. Ebből valami több fog születni, alig várom, hogy papírra tudjam vetni.
Idő kell, átgondolnom, idő kell feldolgoznom...de egy valamit már most tudok. Hogy soha de soha nem megyek ugyanazon az úton többé végig...másikat kell választani, ha út közben elveszünk.
A vers, ami kifejezi, hol is vagyok most, mit érzek:
Sokszor jártam már ezen az úton, mindig ugyanúgy végződött, csak ma már másképp élem meg. Ebből valami több fog születni, alig várom, hogy papírra tudjam vetni.
Idő kell, átgondolnom, idő kell feldolgoznom...de egy valamit már most tudok. Hogy soha de soha nem megyek ugyanazon az úton többé végig...másikat kell választani, ha út közben elveszünk.
A vers, ami kifejezi, hol is vagyok most, mit érzek:
Elkezdtem, itt vagyok, egy matt helyzetbe zárva
Lelkemben megszorult egy olyan élet vágya
Ahol már csak is azért kell harcolnom, amiben hiszek; hidd el
Az összes többi élve hat láb mélyre földel
Láttam már annyi tervet,
De nem tudom, mi az ábra
Mert bukás túl sok lett
Ezért nem vehetem lazábbra
Itt az én időm, hogy tudjam milyen a sorsom
Itt az én időm, hogy tudjam a jelet hordom magamban
Ami megmutatja, hogy az élet jó lesz ezen az úton
Vagy csak a rossz lapra tettem a tétet
és el kell vele ma buknom
Játszmám csak egy van, ezért nem mindegy, hogy élem
Közben a fontos nevetni, nem hogyha már végem
Míg céltudat vezérel, segít, majd jobbra fordul
Minden még akkor is, ha az ég is a földre zúdul
Hogyha ha már szívni kell
Én döntsek merre fújom
Jöttem, majd elmegyek
De ez csendben el ne múljon
Megkapom-e azt ami jár?
Megkapom-e azt, aki jár?
Amíg élek, amíg élek,
Amíg élek, addig mindent érzek!
Persze, persze, gondolom vágjátok, hogy ez nem egy vers... :) Depresszió...mint mindig...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)