A mai napon előzetes engedelmetekkel besorolom magam a legszívósabb csajok kategóriába. Hogy miért? Lilian ugye felmondott múlt héten, ma volt az utolsó napja. A próbaidőn lévő csaj ma már meg sem jelent, Cassandra, a másik újonc lány pedig végigbőgte a délutánt a pult mögött. Rabail megint kitett magárét. Nem tudom, hogy örüljek vagy sírjak. Mert ez most azt jelenti, hogy megint éjt nappallá téve dolgozni fogok. Csak Poonam és én maradtunk. A szörnyű az egészben az, hogy én vagyok most a délutános, és 5-től 9-ig ketten szoktunk lenni a recepción, és így is alig bírjuk. Kíváncsi leszek, hogy teljesítek egyedül...Rabail fog gondolom beállni a kieső emberek helyett, hát nem mondom, hogy ezzel ki leszek segítve. Mondjuk velem már nem paraszt, csak szimplán bunkó... nem, viccelek, engem békén hagy. Na és ezért vagyok én nagyon menő bakker, csak úgy hullanak mellőlem az emberek, de én még mindig talpon vagyok. Nagyon sokat nyelek ezért a spinning edzősdiért :) Lehet, márciusra olyan idegroncs leszek, hogy fel sem tudok ülni a bringára. :)
A nagyfőnök ma nagyon örült, mert Valmik valami eszméletlent teljesített, 37 új tag regisztrált csak a mai napon! Általában 6 és 20 között mozog a jelentkezők száma egy nap, az sem semmi, tessék csak belegondolni. Tényleg ügyes srác, le a kalappal, és sokszor a recepción is besegít, szóval az én szívemet is elnyerte egyértelműen. Nagyon jókedvű, pozitív, öröm ilyen emberrel dolgozni.

Rabail felett gyülekeznek a felhők, mert nagyon elégedetlenek a klubbtagok vele, soha nem intéz el semmit. Nem hívja vissza őket, nem hallgatja meg az embereket, ha panaszuk van. A legtöbb munkát a mi nyakunkba sózza, ő meg csak vihog a srácokkal az irodájában. De ma bejött egy csaj, aki már hetek óta próbál beszélni vele telefonon, és szabályosan leordította a fejét. Na, gonosz vagyok,de én csak mosolyogni tudtam. Bizony ilyen, amikor visszanyal a fagyi.
Abszolút nem segítőkész és lenéző ez emberekkel (alkalmazottakkal különösen), szégyen, hogy egy csapat (milyen csapatról beszélek???) élén áll.
Szegény tanonc lánnyal ma úgy beszélt, hogy szabályosan patakokban folyt szegény lánynak a könnye egész délután. Este pedig mosolyogva megjegyezte neki, hogy fáradtnak tűnik...nagyon genya...
A kiscsajnak nincs félnivalója, mert nem itt fog dolgozni, hanem Harrowban, nagyon megkönnyebbült a nap végére, csak úgy futott kifele zárás után.

A héten péntekre kaptam csak szabadnapot, a hétvégét is végigmelózom. Nem bánom, mert Theo lesz az edző, és vele nagyon jól kijövök, ő hajtogatta nekem az űrhajót. :)

Az edzések száma így most lecsökken, de egyszerűen pihennem is kell valamikor. Csak kis erősítéseket csinálok ilyenkor reggelente, karra, hasra, fenékre, combra, amire éppen kell. Majd a szabadnapomon bemegyek aztán tekerek. Ha délutános vagyok, egyszerűen nem tudom rávenni magam, hogy délelőtt még bemenjek edzeni is. Örülök, hogy nem kell korán kelnem, mert esténként általában Louieval próbálunk beszélni skpye-on kisebb nagyobb sikerrel. Kapcsolatunk olyan magaslatokig emelkedett, hogy el sem tudom mondani, már szívecskés smilyekat küldünk egymásnak Skype-on. :)
Na de nem akarom elviccelni a dolgot... Tartjuk egymásban a lelket rendesen. Ma is kaptam a jó adag amerikai pozitivizmus ívet tőle délelőtt. Scilla ugyanis visszarepült Olaszországba, és eléggé lent voltam érzelmileg reggel. Ok, tudom, London gyors város, de kivagyok, hogy 2 hetente lecserélődnek mellőlem az emberek...legyen az munkahely, vagy szállás vagy akármi. Nehéz ezt kezelni, pláne, ha megkedvelsz valakit. Scillát imádtam, olyan cuki volt az olasz akcentusával! Már most hiányzik. de próbálom úgy felfogni, hogy megy tovább az útján, megy vissza a családjához Rómába, a barátjához a kutyusához. Nincs mi miatt aggódni. Ő is csak járja az útját, mint mi mindannyian és keresi a boldogságot. Én meg tulajdonképpen magamat siratom, hogy nincs már itt nekem...szóval szomorkodás helyett úgy döntöttem inkább örülnöm kell, hogy ő is lép és változtat. Én sem fogom abbahagyni az utam, megállni, leülni, hogy akkor ennyi elég is volt, innentől jól elleszek. Nem nem, megyek tovább én is...