Louie

Várnom kellett egy kicsit, amíg letisztulnak bennem az elmúlt napok eseményei, hogy meg tudjam osztani veletek.

Az első és legfontosabb dolog, hogy bármit elérhettek, amit csak szeretnétek! Bármit. Hihetetlen, de így van.

Nagyon hálás vagyok a sorosnak, hogy támogatott abban, hogy kijöhessek ide Londonba. Bár a munka nehéz, az emberek egészen mások, mint amilyen drága barátokat és ismerősöket találtam otthon, Magyarországon, mégis úgy érzem, győztem. A kezembe vettem az életemet, elindultam az úton, és eljutottam ide, ahová mindig is vágytam. És az élet itt valóban sokkal jobb és egyszerűbb, mint most otthon.

Minden úgy alakult, ahogy elterveztem. Volt azonban egy dolog, amit figyelmen kívül hagytam, ez pedig a szerelem. Nem nagyon hittem benne, hogy amíg ki nem alakítom itt a kis életemet, akármi is történhet velem. Aztán jött Louie, és fenekestül felforgatott mindent. Nyár elején ismertem meg a munkám kapcsán és már akkor is észrevehettem volna, hogy mennyire örülök neki, akárhányszor beszéltünk (vagy csak bejelentkezett Skypera és én örömömben ujjongtam a munkahelyen, igaz Anikó és Pati?)
Decemberben a barátság még inkább elmélyült, kitartóan támogatott a kiutazásomban, és bizony december 24-én, szenteste ott várt a karácsonyi képeslap Amerikából. Akkor és ott bennem egyértelműen elindult valami, beleszerettem ebbe az emberbe.

Őrülten hangzik, hiszen nem is találkoztunk, de a levelek csak jöttek mentek, órákat beszélgettünk az interneten. Már korábban is tisztában voltam vele, hogy mennyire egy hullámhosszon vagyunk, hogy mennyire hasonlóak vagyunk. Ez minden nappal csak még jobban bebizonyosodott.
Elhatároztuk, hogy amint letelik a próbaidőm, kiutazom hozzá, hogy megbizonyosodjunk róla, működik-e a dolog a való életben is.

Tegnap előtt viszont a managerem egy szóval kettészakította a terveinket, amikor közölte, hogy próbaidő után kezdődik csak az adóév itt Angliában (április 1) és ezzel arányosan a szabadságolás is. Vagyis áprilisban összesen 1 darab szabadnapom lenne csak. Nem volt felemelő érzés ezt Valentin nap hajnalán közölni Louie-val, mindketten nagyon el voltunk kenődve. Olyan szépen elterveztünk mindent...

Louie nem bírta tovább, és kibukott belőle, hogy nem akar tovább várni. Már régóta meg szeretett volna kérni, hogy menjek. Akármilyen furcsának és őrültségnek hangzik, én is erről álmodtam már hónapok óta. Egyértelmű volt számomra a válasz.

Mély levegő: szóval március 22-én lejár a próbaidőm, és nem fogom aláírni a szerződést. Elbúcsúzom tőlük, elbúcsúzom Londontól és hazamegyek, hogy mielőbb megszervezhessem a látogatásomat az USA-ba.

Hihetetlen, még 2 hete sem gondoltam volna, hogy mindez így alakul. Louie mindenben támogat, eszméletlen pasi...

Anyáék nagyon jól reagáltak, az első - természetes - sokk után biztosítottak, hogy mellettem állnak és támogatnak, ahol csak tudnak. Anya nagyon nagyon szuper, látja és érti a lényeget: mindegy hogy hol vagyok, csak boldog legyek. Csak ez számít.
BOLDOG VAGYOK! Nagyon!