Nincs is jobb mint egy kis erősítés után blogot írni. Leszakadnak a karjaim :) De össze kell szednem magam, mostanában (elmúlt 2 hét) nem edzek olyan intenzitással mint eddig. Lehet, hogy a heti 6 nap munka, de az is lehet, hogy csak a lustaság teszi. Mert amire szeretnéd, arra szánsz időt, nemde?
Nem mondom, hogy egyszerű dolog átállni délutános műszakról reggelesre, ez is közre játszhat. De már nem kell sokáig csinálni ;)

A munkahelyen egyre jobb a légkör, ma szabályosan jókat röhögtünk a manageremmel. Szerencsére mindenki elfogadott, és szeretnek. De így is jönnek mennek az emberek, nem hiszem, hogy furcsa lesz nekik, ha bejelentem, hogy finito. Ma kaptunk a nagyfőnöktől pizzát délután. Nagyon finom volt, csak nagyon kevés a sok éhes szájnak! :) Én haza akartam menni, mert lejárt a műszakom, de Karl úgy ráncigált vissza az ajtóból, hogy nem megyek sehova amíg nem ettem. :) Vicces volt.

A mai nap főpontja azonban egyértelműen az öltözőszekrényem eltűnése volt. A staff roomban el tudom zárni a dolgaimat. Ma, miután végeztem, mentem be a cuccaimért, és nem volt sehol a szekrényem. Hát először lefagytam, aztán majdnem sírógörcsöt kaptam. Mint kiderült, fogalmam sincs, hogy miért, kivitték a parkolóba...ott állt a kocsik mellett a sarokban. Hát nem is néztek kicsit, amikor kivettem a kis sapkámat, meg a cuccaimat. A TMK-s srácok szabályosan megszakadtak a röhögéstől (pont ott szereltek valamit) és mondták, hogy ezentúl mindig oda kell tennem a cuccaimat. Fantasztikus. Mondjuk tényleg vicces volt,és a lényeg, hogy meglett mindenem.

A délutánjaim pihenéssel telnek, munka után egyszerűen aludnom kell. Már ha megy. Tegnap Suneetha énekelt egész délután, ma meg arra ébredtem, hogy valaki eszeveszetten nyomja a csengőt. Suneetha nem vitt magával kulcsot. Tegnap beszéltem vele, és hát bizony érdekes dolgokon megy keresztül. Neki kell ugye hozzámennie a szülei által kiválasztott fiúhoz. Tegnap remegve és sírva jött át hozzám, hogy nagyon nem akarja, akármilyen rendes is a srác. Kiderült, hogy az éneke ima volt, hogy Isten vegye el ezt az érzést tőle. Nem nagyon mertem tanácsot adni neki, hiszen egy kultúrával, amit ő is a magáénak vall, nem akarok szembeszegülni. Mindenesetre annyit mondtam neki, hogy a szívére hallgasson, és azt tegye, amit igazán szeretne (lehet, hogy Indiában nem lennék a szülők kedvence?). Jó látni, hogy én milyen kedvező helyzetben vagyok, hogy azt szerethetek akit akarok, hogy az én szüleim mennyire mások, és hogy mellettem állnak és támogatnak a döntéseimben. Sok szempontból szerencsések vagyunk...

Hiányzik Magyarország. Már alig várom, hogy menjek. Március végén lesz a nagy nap, több mint 3 hetet töltök majd otthon. Ez azért jobban hangzik, mint semmi szabadnap júliusig, nemde? :)